Sziasztok! :D Meghoztam az első részt! :D Remélem elnyeri a tetszéseteket :D
xx Sipi =)
*********************************************************************************
Tudjátok milyen érzés az, ha senkid nincs? Egész életedben egyedül voltál, nem volt senkid? És mikor valakit annyira megszeretsz, az az ember elmegy? Velem ez volt. Sose voltak barátaim, olyan emberek, akik szerettek. Az árvaházban mindenki bántott, és nem csak szavakkal. A nevelő szüleimről nem is beszéljük...Senkinek nem kívánom azt az életet. Már megjártam mindent, és mégis itt vagyok. Épp egy repülőgépen ülök. Új életet szeretnék kezdeni, ehhez pedig új város is kell. Nem tudom hova megyek, az első induló járatra kértem a jegyet. Éltem már utcán, szóval ez nem lesz probléma.
Kimerülten ültem le az ülésre. Mellettem egy 45 év körüli nő ült, a jelek szerint gazdag. Nem tudtam, nem észre venni a lesajnáló pillantását. Hozzá szoktam már ehhez. Oké elismerem, nem gyakori, hogy egy lány 35 fokba tiszta feketébe van. Plusz a haja alja fekete, meg van benne pink és zöld tincs is. Nekem ez tetszik, ha másnak nem akkor ne nézze! Egyébként nekem a hajam göndör, de szerintem úgy még ocsmányabb vagyok, szóval vasalom.
-Elnézést, valami problémája van?- kérdezem a mellettem ülő nőtől, mikor már falra mászok az állandó figyelésétől.
-Maga milyen környékről jött?- kérdi úgy, mintha én egy senki lennék. Imádom ezeket a társadalmi megkülönböztetéseket!
-Ne aggódjon, nem fog elkapni tőlem semmit. Nem kell félteni a jó hírét. Viszont, ha úgyis annyi pénze van, miért itt ül? Üljön át, ha a jó hírét félti.-mondom flegmán. De hatásos volt, mert megkérte a légutas kísérőt, hogy adjon neki egy másik helyet, az meg egy kis summáért belement.
*Londonba*
London...A gép idetartott. Úgy tudtam, hogy London hideg és esős, de ennek ellenére rohadt meleg volt. Végül is nyár van....Minden esetre megértem, hogy az emberek miért furcsállják a
ruházatom.
London nagyon szép város. Kénytelen voltam körbe járni, hisz itt fogok élni, egy ideig biztos. Egy járókelő azt mondta, hogy van a közelben egy kis motel, elég olcsó, sajnos még nem leltem meg, de a hölgytől kaptam egy térképet.Épp a Big Ben előtt álltam és,annyira belemerültem a tanulmányozásába, hogy véletlen neki mentem valakinek.
-Nem kellene figyelned?-kérdi egy női hang.
-De kéne.-mondom és felnézek. Egy kicsike sokk ért.Mit beszélek kurva nagy sokk ért.A csaj teljesen úgy nézet ki, mint én régen.
-Úr Isten!- mondjuk teljesen egyszerre.
-Teljesen úgy nézel ki, mint én!-mondja a Rózsaszínke.
-Na azért ne túlozzunk.Ez számomra sértés.-mondom flegmán.
-De nézd meg! Az orrunk, a szánk, a szemünk.Ugyanolyan kék.Ugye csajok?-kérdi és a 2 másik Ms. felé fordul.
-Van hasonlóság valóban.-mondja döbbenten a barna hajú.
-Ez nagyon jó!-mondja ugrálva a szőke.
-Hogy hívnak?-kérdi a hasonmásom.
-Mit érdekel az téged?
-Nagyon hasonlítunk egymásra.Biztos, hogy rokonok vagyunk.-mondja, én pedig hangosan felröhögök.
-Ugyan kérlek. Nézz magadra, aztán rám.Te a mézes-mázos apuci pici lánya vagy, a suli menő csaja, akinek annyi pénze van, hogy barátokat is vehet. Én meg a sötét, akitől mindenki fél és lenézi, mellesleg csóró.Hogy lehetnénk mi rokonok Csillag Bogár?-kérdem flegmán.-Nagyon örültem.-mondtam és elindultam.
-Téged meg apád biztos kidobott otthonról, azért vagy ilyen.-mondja keményen.
Csak hátra fordultam, szúrósan ránéztem és eljöttem.
*Talia*
Megbeszéltük a csajokkal, hogy ma elmegyünk vásárolni. Imádom Londont! Jó igaz itt születtem, de utána Párizsba költöztünk. Apám egy nagyon híres ügyvéd, anyám meg divattervező. 18 évesen jöttem Londonba azóta itt élek egyedül. Vannak barátaim, akik nem a pénzemért szeretnek, mert nekik is van, és egy csodálatos barátom is van.
Nagyon ügyelek a kinézetemre. Általában szoknyát hordok. Ma is ilyen
öltözéket választottam. A trikót betűrtem a szoknyába és kész is voltam. Kint már várt rám
Olivia és
Emily. Ők is nagyon csinosak voltak.
Rengeteg mindent vettünk, és nagyon jól szórakoztunk egész nap. Épp a Big Ben előtt mentünk, mikor egy lány nekem jött.
-Nem kellene figyelned?-támadok rá.
-De kéne.-morogja és felnéz.Azt hittem menten szörnyet halok. Az a lány teljesen úgy nézet ki, mint én. Jó a stílusunk az egyáltalán nem hasonlított, de akkor is. A csajok is elismerték, hogy hasonlítunk, de a lány bunkón rám förmedt, hogy én egy elkényesztetett liba vagyok.Inkább ő képzel magáról túl sokat.
Az incidens után beültünk egy kávéra a kedvenc kávézónkba. A lányok jól elbeszélgettek, de én csak a hasonmásomra tudtam gondolni.
-Lányok ne haragudjatok, de én megyek.Majd hívlak titeket! Pusszi.-mondtam ledobtam a pénzt az asztalra és már ott se voltam. A parkon keresztül mentem haza.Már kezdet lemenni a nap, de a gyerekek még mindig játszottak.Sétálás közben meghallottam a gitár szót.Azonnal odamentem. Nem hittem a szememnek.Ezt a csodálatos dallamot a hasonmásom csinálta? Nem volt neki kinn se a kalap, se a gitártok, szóval nem pénzt kereset.
-Ez nagyon szép volt.-mondtam neki mosolyogva.
-Kösz.-mondta fel sem nézve.Én leültem mellé a padra.
-Mért itt kinn játszol?Mint látom nem a pénz keresés a célod.-mondom.
-Imádok zenélni, és szeretném ha az emberek hallanák a zeném.
-Nagyon tehetséges vagy.Már csak énekelned kellene.
-A hangomat annyira biztosnak még nem gondolom.-mondja mosolyogva és végre felnéz.
-Szia.Talia Robinson vagyok.-mondom és a kezemet nyújtom.Ő furcsán méreget.
-Ronita Collins.-mondja és kezet rázunk.Mikor megérint úgy furcsa érzés kerít hatalmába. Mindig azt éreztem, hogy az életem egy része hiányzik és most teljesnek éreztem magam.
-Uhh...Ez fura volt.-mondtuk egyszerre.
-Azt mondtad, hogy Collins?-kérdeztem.
-Ja.-mondta semmit mondóan.
-Nem tudok arról, hogy volna Collins nevű rokonunk.-mondtam.
-Ezt a nevet 1 éve vettem fel.Nem tudom az igazi vezeték nevem.-mondja.
-Mi de az, hogy lehet?
-Sok mindent nem tudsz még az életről Rózsaszínke.Nem mindenki élete csodás.-mondja flegmán.
-Mért te tán olyan sokat tudsz? Hány éves vagy?
-21.-mondja, nekem pedig rögtön érdekes gondolataim támadnak.
-Mikor születtél?
-1992.Április.1.Te?-kérdi, már ő is furán.
-Én is.Hol?-kérdem.
-Nem tudom.
-Mi az, hogy nem tudod?A szüleid biztos mondták.-mondom ő pedig erőltetetten felröhög.
-Ja a szüleim biztos.
-Nem értem.-mondom értetlenül.Ő csak sóhajt és elővesz egy cigit a zsebéből.
-Van tüzed?-kérdi, mire én csak megrázom a fejem.Épp akkor megy el előttünk egy fiú társaság.-Srácok!Van tüzetek?-kérdi Ronita.
-Ilyen dögös Bigének mást is adok nem csak tüzet.-mondja egy tapló.
-Kösz az ajánlatot, de nekem csak egy gyufa kéne.Van vagy nincs?-mondja figyelmen kívül hagyva az előbbi bunkósságot.Miután meggyújtották a cigijét le is léptek, Ronita pedig visszaült mellém.
-Tudod, Rózsaszínke, az én életem nem egy álom.Tudom te ezt nem értedet, mert nem tudod átérezni a helyzetet, de a lényeg, hogy még te mindennap homárt zabálsz, más lehet, hogy 2 hete nem evett, vagy épp nincs semmije, esetleg hajléktalan.Az élet olyan, mint egy szerencse játék. Van aki mindig nyer, van aki néha-néha és van aki soha.A drealer, pedig az Isten.Ő osztja a lapokat.-mondja teljesen komolyan.
-Ne viselkedj úgy velem, mintha hülye lennék!Teljesen áttudom érezni a helyzeted!-mondom idegesen, mire csak felröhög.
-Ez az év vicce.Te?Tudod mi az, hogy hajléktalan?Eltudod te azt képzelni, hogy nincs hova haza menned? Nincs ételed, italod, nem tudsz tisztálkodni?Nincs pénzed? Egyáltalán nincs.Semmire.Ha Te ezt áttudod érezni gratulálok.-mondja és eltapossa a csikket.
-Mert, te áttudod mi?-mondom megvetően.
-Képzeld igen!Ez az én életem.-mondja és feláll.Kis idő kellet, hogy feldolgozzam.
-Te.....te...
-Ha arra gondolsz, hogy homless vagyok akkor ja.Illetve nem.Jó ez a kis pad.Letelepszem ide.-mondja vigyorogva.El kellet volna gondolkodnom, hogy mit csinálok, de nem tettem.Úgy éreztem, hogy ez a kötelességem.
-Gyere nyugodtan hozzám.Nagyon nagy a lakásom, és egyedül élek.Nem hagyhatom, hogy egy padon aludj.
-Kösz a lehetőséget, de nem élnék vele.-mondja.-Nincs szükségem segítségre.
-Dehogynem!Most pedig velem jössz ha tetszik ha nem.-mondtam és felkaptam a gitárját meg a táskáját és elindultam haza.
